A kétségbeeséstől ...
Félelem a nyilvános beszédtőlFélelem a nyilvános beszédtől
Réka óriási lehetőség előtt állt: coachként meghívást kapott egy rendezvényre előadást tartani. Tudta, hogyha ez jól sikerül, beizzíthatja a karrierjét. A nagy pillanatban azonban az izzás csak a szokásos lámpalázban öltött testet: elöntötte a víz, a torkában gombóc keletkezett, kapkodta a levegőt, a hangja is elvékonyodott, alig jutottak eszébe a megfelelő szavak. Kétségbeejtő volt. Ez nem mehet így tovább – gondolta. Eszébe jutott, hogy az egyik barátnője emlegetett egy képzést..... a sikerekig
Átszakadt a gát, de hogyan?Átszakadt a gát, de hogyan?
Jelentkezett. Már az első alkalom után úgy érezte, mintha valami gát szakadt volna át benne, teljesen felszabadult. Sok szórakoztató, ám nem könnyű feladattal birkózott. Ahogyan begyakorolta a technikákat az élvezetes órákon, úgy érezte, bármire képes, akár több száz ember előtt is fesztelenül tud beszélni. A következő előadása úgy sikerült, ahogy legszebb álmaiban elképzelte: elárasztották gratulációkkal, és újabb meghívást, sőt egy megbízást is kapott. Beindult a karrierje.
Ha vállalkozó vagy, vezető, értékesítő, vagy képviselsz egy ügyet,
akkor gyakran szükséges megnyilvánulnod: hol előadni, hol tárgyalni kell.
Elmondhatsz te magas színvonalú szakmai szöveget. Ez a közönséged értelméhez szól.
Ha viszont ennek a megszólaltatása lapos, színtelen-szagtalan, akkor a szöveged: HATÁSTALAN MARAD.
Tudományosan bizonyított tény: csak az az üzenet megy át a közönséghez, tárgyaló partneredhez,
amely az érzelmekre is hat, mert csakis az marad emlékezetes.
EZ A HATÁS TITKA.
Tanuld meg, hogyan beszélj
a saját felszabadult stílusodban!
Kezdd könnyedén a belépő tréningemmel most személyesen, online, és varázsold el a közönségedet!
MIT TANULSZ az online BESZÉLJ JÓL! tréningen?
Megismered és gyakorolni kezded a beszéd és az előadói jelenlét alapjait.
Az élő online tanfolyam
NÉGY HÉTEN ÁT, HETI EGY ALKALOMMAL 4-SZER 90 PERCES TRÉNINGBŐL ÁLL.
- beszédtechnika: légzés, hangképzés, artikuláció;
- nonverbális eszközök: arcjáték, tekintet, gesztus, testtartás;
- a szövegmondás kifejezőeszközei: hangsúly, hanglejtés, hangszín, hangerő…
Ami még a tréninghez jár:
Ami még a tréninghez jár:
A tréningek előtt kapsz egy ingyenes telefonos személyes konzultációt.
Kíváncsi vagyok rád, ezért előzetesen megismerkedünk, a felvetődő kérdéseidre válaszolok, és részletesebben bemutatom, mire számíthatsz. Feltárjuk, hol tartasz most, melyik a te legfontosabb fejlesztendő területed, miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél elérni.
MI LESZ AZ EREDMÉNYE, ha részt veszel az online BESZÉLJ JÓL! tréningen?
- tudatosodik, hogyan beszélsz, és milyen technika szükséges a hatáshoz;
- elkezded látni és hallani magad „kívülről”, és lesz önkontrollod;
- magabiztosabbá válsz, mert rögtön használni tudod ezeket a fortélyokat.
Mikor lesznek az online tréning alkalmak?
Az új tanfolyam szervezés és ütemezés alatt…
Valószínűleg 2025 márciusában indul ismét.
BIZTOSÍTSD A HELYED MOST!
Sokan azt gondolják, hogy ez nem nekik való,
mert
Akik ilyesmiket gondoltak, de mégis kipróbálták,
azt tapasztalták, hogy:
Ha megrendeled a BESZÉLJ JÓL! tréninget, ezt kapod még hozzá:
- tiéd lesz a tréningek videója, így bármikor megnézheted és gyakorolhatsz;
- a leghatékonyabb légző-, artikulációs és hanggyakorlatokat írásban;
- bennfentes titkokat az előadóművészet, a nyilvános beszéd fortélyairól írásban.
Ára: 56000 Ft.
(Kezdés: előreláthatóan 2025. március)
Mi történik,
ha felszabadultan és szenvedéllyel beszélsz?

Amikor benne vagy érzelmileg is a mondandódban, vagyis átéled, akkor látszik RAJTAD, hogy…



És az eredmény: ekkor a KÖZÖNSÉGED vagy a BESZÉLGETŐPARTNEREID…

Vollner Judit
beszédmester
Csaknem két évtizedes előadói, színészi (18 év), drámatanári (9 év) és tréneri (8 év) tapasztalataimra építem a mindennapi beszéd technikáját, az előadói jelenlét, a jó fellépés gyakorlatát, a nonverbális eszközök jelentőségét tudatosító tréningjeimet.
„Adj hangot magadnak!” ‑ ez egyben a mottóm és a saját programom is, amelynek bevezető állomása a szóban forgó „Beszélj jól!” tréning.
Mit is jelent hangot adni magadnak? Ez összetett folyamat. A beszédtechnikai fejlesztés sokrétű: légzés, hangadás, artikuláció, nem beszélve a nem verbális kifejezőeszközökről… Amikor valaki a beszédhangja képzése során technikailag rátalál az igazi, szebben zengő hangjára, emellett átvitt értelemben is megtalálja a hangját, azaz a személyiségéhez illő egyéni stílusát. És mi történik ezáltal? Kiteljesedik az én-képe, önbizalma megerősödik, fellépése természetes, laza magabiztosságot sugároz: kifejezőbbé válik a beszéde, viselkedése. Nem csoda, hogy ezáltal hatékonyabban tudja érvényesíteni szándékait az élet bármely területén. Nyilvános beszédével pedig magával ragadja a közönségét.
Mostanában cégvezetők, egyetemi oktatók, trénerek, coachok, jogászok, politikusok vesznek részt a képzéseimen.
A legjobbak is tanulnak tőlem:
Dr. Prezi Németh Zoltán
Prezentációs tréner,
TEDx-előadó és felkészítő, felsővezetői coach

Enetha Learning tudásmanagement igazgatója
Magyarósi Csaba
videoblogger, szerkesztő

Sokszoros országos youtuber
győztes több kategóriában is
Janosov Milán PhD
hálózatkutató

A 30 legsikeresebb 30 év alatti
fiatal – Forbes Magazin